Az idő gyorsításának szerepe a filmkészítésben

Schlemmer, Attila (2018) Az idő gyorsításának szerepe a filmkészítésben. UNSPECIFIED thesis, UNSPECIFIED.

[img] Text
szakdolgozat.pdf - Accepted Version
Restricted to Registered users only

Download (3MB)

Abstract

Az igazat megvallva egy kicsit zavarban vagyok azzal kapcsolatban, hogy miképp foglalhatom össze a filmek elkészítése, valamint a kutatás és a szakdolgozat megírása során tapasztaltakat. Talán az a legjobb, ha újra előveszem a hipotézist és erre alapozva summázom a tanulságot. “A mozgóképek esetében a valós sebességtől eltérő - jelen esetben gyorsított - felvételek hatékonyan segíthetnek bemutatni a valóságban nehezen nyomon követhető változásokat, továbbá kiválóan alkalmasak egy-egy élethelyzet, hangulat, atmoszféra, hely- és térelhelyező jelenetek esetében a szándékolt hatás elérésére. Hasznossága ellenére azonban nem minden témában alkalmazható, helytelenül használva pedig tönkreteheti a film összképét, ezáltal nem éri el a szándékolt hatást.” Az tulajdonképpen előre tudható volt, hogy a hipotézis első része, ami az élethelyzet, hangulat, atmoszféra, hely- és témaelhelyezésre vonatkozik, igazolódni fog, hiszen számtalan múltban már megszületett alkotás bizonyítja. Az állítást igazolták a kutatásban résztvevők is és ez azért fontos, mert ennek az állításnak az igaz volta alapozta meg a hipotézis második felét. Ha ennyi dologra jó, kell lennie olyan témának helyzetnek, megközelítésnek, amire nem az. A Format D:-vel olyan kisfilmet terveztem, amiben lehet time lapse-t használni, de nem szükséges hozzá. A kutatásban résztvevők egyértelműen kinyilvánították, hogy a time lapse verzió a jobb, befogadhatóbb a mai felgyorsult világban és jobban szemlélteti a végbement változást. Az első vélemény nem várt válasz volt, de mindenképp tanulságos, a második pedig lényegében igazolta, hogy jól használva akkor is hasznos a time lapse használata, ha az nem feltétlen indokolt. A legszokatlanabb és talán leghasznosabb tanulság, hogy a kutatás résztvevői teljesen máshogy értelmezték a film üzenetét, mint amit közvetíteni szerettem volna vele. Az eredmény egységes, viszont mégis eltér a szándékomtól és ebből azt a következtetést vonom le, hogy tulajdonképpen nem lehet elég alaposan megtervezni a kíván üzenet becsomagolását. Azt gondolom, a film tervezésénél még jobban meg kell ismerni a célközönség szemléletmódját, hogy számukra is érthető legyen a kívánt üzenet. Sikeresnek tartom-e a projektet és a kutatást? Igen. Lényegében igazolódott a hipotézis és mellette olyan új szempontok merültek fel, amelyek megérik, hogy mélyrehatóbban foglalkozzon velük valaki. Egyszer, régen, egy tanárom úgy fogalmazot, hogy az a jó kutatás, aminek az eredménye legalább annyi új kérdést vet fel, mint amennyire választ ad.

Item Type: Thesis (UNSPECIFIED)
Divisions: Társadalomtudományi Intézet
Depositing User: Csenge Bíborka Csiby
Date Deposited: 13 Aug 2026 07:25
Last Modified: 13 Aug 2026 07:25
URI: http://szakdolgozat.repo.uniduna.hu/id/eprint/2876

Actions (login required)

View Item View Item